A katymári kastély érdekessége, hogy romantikus stílusban épült fel 1840 körül, amikor hazánkban a klasszicista stílus számított uralkodó irányzatnak. Egykor szaba­don álló, emeletes, megközelítõen téglalap alaprajzú épület volt. Fõhomlokzatának közepén trapéz alakúan kiemelkedõ, csúcsívek által összekötött pilléreken nyugvó terasz állt, a rízalított lépcsõzetes pártázat díszítette. A bal szélen nyolcszögletes torony húzódott, jobb oldalon négyzetes alaprajzú kétemeletes torony állt, melyhez kerek lépcsõtorony csatlakozott. A homlokzatot pártázat díszítette, az emeleti ablakok gótikus hatást mutattak.

A kastély százholdnyi parkban áll, melynek elrendezése, részletei a magas és rövid növésû növényzet bájos összhangzása és elosztása gyönyörûvé tette a palota környékét.

A kastélyt téglafal vette körül, és ez az egyetlen egészben megmaradt része a kastélynak.

A kapuk közül a legdíszesebb az ún. szarvaskaput. Kidöntötték, elvitték, a nyílást befalazták. Pedig milyen pompás volt fénykorában. Kovácsolt vasból készült, mesteri kezek munkájával. Két oszlopa tetejét egy-egy fekvõ szarvas kõfigurája díszítette. Fejüket magasan hordták, büszke, merev tekintetüket mintegy a végtelent kereste. Ágas-bogas agancsuk méltán illett volna bármely vadász gyûjteményébe. Ezt a két fejdíszt szúrták ki legelöl a vandál pusztítók, ezt törték le legelõszõr. Ezután az agancs nélküli fejek következtek, majd eltûnt oszlopostul az egyik szarvas-test is.

A szarvaskapu, mint bejárat sohasem volt használatban. Mindig zárva tartották, rajta keresztül se kocsi, se gyalogos nem közlekedett. A kastélyból általában a kertész­ ház udvarán át, a postával szemben levõ kiskapun léptek ki az utcára. Kocsin a madarasi útra nyíló nagykapun keresztül lehetett kihajtani az istállóudvarról. Ez a kapu ma is megvan, de a felismerhetetlenségig megcsonkított állapotban.

Maga a tó keresztben vonult végig a park területén. Két nagyjából kör alakú medencébõl és a kettõ összekötõ egyenes részbõl állt. Egy nagyobb és egy kisebb sziget volt benne. Középütt egy vadszõlõvel hangulatos kis híd ívelte át.

A tó partján, a hídon túl mindjárt balra, egy kis mûrom vonta magára az arra járók figyelmét. Két üres ablaknyílásán, amelynek a szemközti falon megvolt a pontos ha­sonmása, át lehetett látni a vízre, illetve a másik partra. A kis építmény mellett egy elég magas, gúla alakú torony állt, tetején fémgolyóval. Ez utóbbi kissé ferdén ült a csúcson, úgy, hogy azt lehetett hinni, hogy bármelyik pillanatban lezuhanhat. Ezért a torony lábánál levõ benõtt kis kõpadra sohasem ült le senki.

A tónak ugyanezen az oldalán, de a hídtól jobbra, jó pár méter magas bambusznád mellett vezetett el a kertút. Ennek magvait Latinovits János hozta magával egyik utazása alkalmából Indiából, majd Katymáron a tó mellett elültették. Két, egymással szemközti helyre telepítették: a híd innensõ, illetve túlsó oldalára. A bambusz gyorsan nõtt és tevékenykedett. Hogy jobban fejlõdjön, idõnként visszavágták. A tóban laktak halak, de kifogásukkal, tenyésztésükkel senki sem foglalkozott.

A tópart legkiemelkedõbb pontján, ahová lépcsõn lehetett feljutni, egy jókora betontömb ráccsal elzárt kis fülkéjében volt a park „Madonnája”. A kis szobor a Szûzanyát ábrázolta, karjában a gyermek Jézussal.

A kastélyba vezetõ hosszabb út mellett állt a park másik romja, az ún. „pokolház”. Ez valódi rom volt. Hogy valamikor ép korában milyen célt szolgált, nem tudom. Később a kerti munkaeszközöket: ásót, kapát, gereblyét stb. tartottak benne. Az épület maga földszintes volt, de felül a mohával benõtt tetõterasz, amelynek peremén oszlopcsarnokok meredeztek, egy korábbi emelet létezését sejtette.

De honnan a "pokolház" elnevezés?

Kétségtelen, hogy a nagy vasajtó a romépület közepén, amely nehezen, recsegve nyílt, a belsõ sötétség, a lapos tetõn kéményekre emlékeztetõ, roskatag oromfalpillérek, valami sejtelmes, alvilágias jelleget kölcsönöztek ennek a lomtárnak."

A "pokolház" után a kerti út nagy kanyart írt le, majd a kastély a domb lábánál beletorkollott a tóparttól jövõ egyenes útba. Ez utóbbinak mintegy a közepes táján egy fehér pad és elõtte egy asztal állt. Innen egyfelõl a tavasszal kiültetett melegházi növényekben lehetett gyönyörködni, másfelõl a mögöttük levõ teniszpályára nyílt kilátás.

A teniszpályától mintegy 30 lépésre, a kastély felé vezetõ széles út másik oldalán egy érdekes kis házikó állt. Falai átlátszóak voltak, köröskörül minden csupa színes üveg. Piros, kék, zöld, sárga üvegtáblák három-négyszögletes fakeretekben egymás hegyén hátán, tarka összevisszaságban, A cifra-ház - így hívták a filagóniát - egyetlen helyiségében egyetlen bútordarab állt, egy kis fehér szekrény. Benne nem volt más, mint kilenc tekebábu és egy hosszú kötél végére szerelt fagolyó. Az orosz kuglijáték felszerelése.

A kastély melléképületei közé tartozott még a kertészlak, az istálló és a magtár. Ezek közül a magtár még a mai napig áll.

Szólnom kell még a konyhaépületrõl. Ez összeépült a kastéllyal, úgyhogy nem is volt igazából melléképület. A konyhaépület bejáratától jobbra, egy téglapadlós, sötét folyosó végén volt a hatalmas konyha, elõtte jókora éléskamra.

A kastélygondnoki ház udvaráról egy vaselemes kiskapun át a falon túli területre lehetett kijutni. Itt, mindjárt a kapuval szemben volt a kastély zöldségforrása, a hatalmas konyhakert. Ekkor csatlakozott egy egyedi fákkal és facsoportokkal tarkított, mintegy a park folytatásának tekinthetõ füves liget. Majd a szántóföldek következtek. A ligeten egy fõút, vagy inkább csak kocsinyom haladt keresztül. Egy kis akácfa erdõnél kétfelé vált: egyik része a valityi majorba vezetett, a másik, a hosszabb, a madarasi útba torkollott

A család önmagának és utódainak kriptát emeltetett a templom alagsorába. Az ajtó két szárnyán, ami levezet a temetõhelyre, a családi címer egy-egy zászlós oroszlánja, felette pedig a karóra tûzött török fejet tartó harcos alakja látható. A vaslépcsõ alján egy újabb fekete vasajtó zárja el az utat a legbelsõ helységhez, ahol a koporsók állnak. Mindez a felbecsülhetetlen érték elveszett. A vöröshadsereg bevonulása után és a partizánok hatalomra jutásával Dr. Latinovits Jánost elûzték a kastélyából. A testvérével, Sívóné Latinovits Lillával együtt egy szegényes kis házikóban laktak a Boldog Margit, ma Béke utcában. Segítséget és támogatást csak kevés családtól kaptak. A hatalmas birtokból kaptak ugyan néhány hold földet, de gépek, lovak, gazdasági ismeretek és tapasztalatok nélkül nem sikerült elõbbre jutniuk. Ugyanakkor Dr. Latinovits Jánost nagyon megviselte az õt és családját ért hányattatások, így ilyen körülmények között halt meg 1953-ban, alig 56 évesen elkeseredve és elszegényedve a kastély gazdája.

Elõször még a családi kriptába való elhelyezését sem engedték, de végül három év múlva meglelte végsõ nyugalmát a Latinovits-kriptában.

A kastély elpusztulásában nemcsak a partizánok és bevonuló oroszok segédkeztek,-akik szétdobálták és felégették az értékes könyveket, széthordták és tönkretették a bútorokat, a parkettát, a tetõbõl bádogvödröket készítettek,- hanem a falusiak is.

Késõbb, a háború után már csak a falai álltak. Belül teljesen üres volt. Mivel a tetõ beázott (az oroszok a tetõpalából lovaiknak vödröket csináltak) az épület állaga egyre romlott. Elõször az állami gazdaság kezelésébe került. Mivel Latinovits János gyönyörû válityi (válaspusztai) majorját széthordták, az állami gazdaság a kastély konyhaépületét helyreállította és abba irodát telepített. A lakóépület ugyanakkor megmaradt. Egy ideg megmaradt, ám késõbb lebontották. A belterületet a termelõszövetkezet vette át. Mivel nekik már volt központjuk a Horty kastélyban, az irodának berendezett konyhaépületre nem volt szükségük, és lebontásra ítélték. Eltûnésével a kastélydomb üres maradt. Gyom verte fel, helyenként sûrû bozót keletkezett.

A parkot többféleképpen próbálták hasznosítani. A legfeltûnõbb kísérlet az volt, amikor kacsatenyésztésbe kezdtek. A park maga területileg kisebb lett. Nevezetesen a fõutca végén, az egykori postaépületnél az éles 'Z' -kanyart megszüntették A park rovására kiegyenesítették. A téglafalat ennek megfelelõen kijavították. A szemben lévõ kis területen pedig átmenetileg a lakosság részére tankolási lehetõséget biztosítottak.