A Valticei kastély a passaui püspök 12. századi várának helyén áll. 1395-ben ezt az uradalmat is megvásárolták a Liechtensteinek, a várat többször átépítették, a 16. században pedig reneszánsz stílusban manierista kastéllyá alakították. A harmincéves háború folyamán a kastélyt súlyosan megrongálták a svéd csapatok. Később a megviselt épületeket teljesen átépítették – a rezidencia így nyerte el mai, barokk alakját. Az átalakítások 1730-ig tartottak, és a kor elsőrangú művészei vettek benne részt, mint J. B. Fischer von Erlach, A. és J. K. Ern, D. Martinelli és mások.
A Liechtensteinek a két kastély (Lednice-Valtice) környékéből az évszázadok során egységes táj-együttes kialakítására törekedtek. Ültettek egy fasort, amely összeköti a két Liechtenstein-székhelyet. A Lednicei kastély épületegyüttesét megtoldották a kora barokk lovarda, Josef Hardtmuth hercegi építész mór stílusú minaretje és a londoni télikert mintájára létesített üvegház pompás épületeivel. A Lednice-Valticei együttes a 19. században, a romantika időszakában kapta végső formáját. Az angolparkban egy sor romantikus építmény született, például az Apolló-templom, a három grácia empire stílusú temploma, és a határkastély az egykori morva-osztrák határon. 1996-ban a Lednice-Valticei együttes felkerült az UNESCO kulturális és természeti világörökségeinek listájára. (forrás: www.czechtourism.com/what-to-see/castles-chateaux/Lednice.aspx?lang=hu-HU) |
Address: Valtice |
Openness for the public: |
2012:02:18 14:51:52 |
Data sheet of the garden |
|
| |
Garden identificaton number: | 1969 |
Garden name: | Garden of the chateau Valtice |
Present size of the garden: | ha |
Country: | Czech Republic |
County: | Dél-Morva kerület |
Settlement: | Valtice |
Street: | |
House number: | |
Phone: | |
Fax: | |
Email: | |
Web site: | www.czechtourism.com/what-to-see/castles-chateaux/Lednice.aspx?lang=hu-HUhttp://http://http://http:// |
WGS84 latitude coordinate: | 48.738857 |
WGS84 longitude coordinate: | 16.754408 |
National grid X coordinate: | |
National grid Y coordinate: | |
Land ownership record: | |
Owner: | , , , , |
Manager(s), renter(s): | , , , , |
User: | , |
Present function, usage: | |
Openness for the public: | |
Opening hours: | |
Visitors per year: | |
Garden historical data |
|
Type: | Not selected |
Style, character: | |
Special value: | |
Importance, value: | international importance |
Original size of the garden: | ha |
Year(s) of garden planting: | -
|
Present state, condition of the garden: | |
Present structure of the garden: | |
: | |
Plant condition: | |
Plans, maps: | |
Historic county name: | |
Historic Monument Data: |
|
Historic monument number(s): | |
Historic monument type: | |
Resolution of historic monument: | |
Description of built objects |
|
Main building description: | |
Building time of the principal building: | |
Condition of the principal building: | |
Present function of the main building: | |
Other buildings list: | |
Main building style: | |
Nature Conservation data: |
|
Type of nature conservation: | |
Nature Conservation code : | |
Natuara2000 area code: | |
Landscape Data: |
|
Morphology: | |
Hydrology: | |
Plant geography: | |
Soil: | |
Climate: | |
Visual connections: | |
Landscape Character Area name: | |
Landscape Character Area type: | |
| |
Other: | |
| |
Associated persons: | |
Bibliography: | |
| |
This page edited by: | Nagy Nikoletta, |
Last modified by: | Nagy Nikoletta 2012-02-24 |
|