A kastély jelenleg felújítás alatt áll, mióta gyermeküdülőből magánkézbe került, sajnos sem a kastély, sem a park nem látogatható. Napjainkban egy cég tulajdonát képezi az üresen álló, leromlott állagú épület, amelynek megkezdett felújítása félbemaradt. Mikosszéplak községtől keletre fekszik Mikosdpuszta, a terület korábbi neve Belső-Soreke volt. A pusztát akkor létesítették, amikor taródházi báró Mikos Ede itt építtette fel romantikus stílusú kastélyát. A rezidencia egy tölgyerdő tisztásán épült fel, a tereprendezés során hatalmas földmunkát végeztek, és egy mesterséges dombot is emeltek, hogy az új kastély helyét kialakítsák. Az építkezés 1857 és 1866 között zajlott egy bécsi építész tervei alapján. Később a kastély bal oldali oldalhomlokzatához földszintes pálmaházat és gótizáló kápolnát építettek. A rezidencia körül kialakított kastélypark alapja egy 200 katasztrális holdas tölgyerdő volt, amelynek egy részét angol stílusú tájképi parkká alakították át a kastély építése idején. A parkban a már korábban is meglévő tó mellett az itt átfolyó patak felduzzasztásával egy új tavat létesítettek, amelyben hattyúk és halak éltek. A parkot két méter magas téglakerítés veszi körül, ezen a kerítésen két romantikus stílusú kaput emeltek, az egyik mellett erdészház, a másik mellett kertészház, kocsiszín és lóistálló állt. A kastélyparkban több pavilon és vadászlak is épült, illetve egy öt holdas szőlőskert is tartozott hozzá. Az angol stílusú tájképi kastélyparkban a tölgyek mellett ezüstfenyők, jegenyefenyők, simafenyők, hársak, bükkök, platánok állnak, a kastélyhoz vadgesztenyesor vezet fel. A parkban ma is látható egy lóhere alakú szökőkút és egy fürdőmedence maradványa. A tó mára kiszáradt, a kastély közelében egykor több forrás is fakadt.
www.kastelyok-utazas.hu
|
Address: Mikosszéplak (Mikosdpuszta) |
Openness for the public: magánterület |
2011:06:10 11:34:42 |
Data sheet of the garden |
|
| |
Garden identificaton number: | 697 |
Garden name: | Mikos-Zierer kastély és kertje |
Present size of the garden: | ha |
Country: | Hungary |
County: | Vas |
Settlement: | Mikosszéplak (Mikosdpuszta) |
Street: | |
House number: | |
Phone: | |
Fax: | |
Email: | |
Web site: | www.kastelyok-utazas.hu/Lap.php?cId=128&kId=128http://http://http://http://http://http:// |
WGS84 latitude coordinate: | 47.030179 |
WGS84 longitude coordinate: | 17.000184 |
National grid X coordinate: | |
National grid Y coordinate: | |
Land ownership record: | |
Owner: | magyar tulajdonos, , , , , , |
Manager(s), renter(s): | , , , , , , |
User: | , |
Present function, usage: | felújítás alatt |
Openness for the public: | magánterület |
Opening hours: | |
Visitors per year: | 1990: 1991: 1992: 1993: 1994: 1995: 1996: 1997: 1998: 1999: 2000: 2001: 2002: 2003: 2004: 2005: 2006: 2007: 2008: 2009: 2010: 2011: 2012: 2013: 2014: 2015: 2016: 2017: 2018: 2019: 2020: 2021: 2022: 2023: 2024:
|
Garden historical data |
|
Type: | |
Style, character: | |
Special value: | |
Importance, value: | regional importance |
Original size of the garden: | ha |
Year(s) of garden planting: | -
|
Present state, condition of the garden: | elhanyagolt |
Present structure of the garden: | |
: | |
Plant condition: | "dzsungel" |
Plans, maps: | |
Historic county name: | |
Historic Monument Data: |
|
Historic monument number(s): | 7951 |
Historic monument type: | műemlék jellegű |
Resolution of historic monument: | |
Description of built objects |
|
Main building description: | |
Building time of the principal building: | |
Condition of the principal building: | |
Present function of the main building: | |
Other buildings list: | |
Main building style: | |
Nature Conservation data: |
|
Type of nature conservation: | |
Nature Conservation code : | |
Natuara2000 area code: | |
Landscape Data: |
|
Morphology: | |
Hydrology: | |
Plant geography: | |
Soil: | |
Climate: | |
Visual connections: | |
Landscape Character Area name: | |
Landscape Character Area type: | |
| |
Other: | |
| |
Associated persons: | |
Bibliography: | |
| |
This page edited by: | kollanyi5, Rigó Nikodémusz, |
Last modified by: | Rigó Nikodémusz 2011-06-12 |
|