A Felsőtengelicen található Benyovszky-kúria, valamint a körülötte elterülő park és erdő hányatott sorsában az elmúlt ötven év magyar természetvédelmének szinte valamennyi jellegzetes betegsége fellelhető. A terület története tanúsítja, hogyan gyűrte maga alá az éppen aktuális gazdasági és politikai érdek a viszszahúzódó taktikát folytató természetvédelmi közigazgatást, amely kisebb-nagyobb megalkuvásokkal vette tudomásul egy értékes kastélypark emberi tevékenységre viszszavezethető degradációját, miközben a gazdálkodók cinizmusa nyomán a terület folyamatos kizsákmányolása folyt. Ezek közé sorolható a park fáinak rendszeres kitermelése, a kezelés elmulasztása, a terület egy részének kisajátítása politikai oktatóközpont részére, a természetes vízállás reprezentatív célokra történt átalakítása stb. A park országos védettségét - példátlanul - 1977-ben feloldották és a terület helyi természetvédelmi értéknek nyilvánította a Tolna Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A parkban található barokk stílusjegyeket magán viselő kastélyépület a XIX. század elején épült. A körülötte kialakított angolpark jellegü növénygyűjteményt az 1800-as évek vége táján telepítették. Mára alig-alig maradt olyan fás szárú növény, amely az eredeti telepítés ekből származik. A legutóbbi - 1948-ban (!) - elvégzett élőleltár szerint 50 fafaj volt a parkban fellelhető. Napjainkra ez a szám valószínüleg kisebb, mert egyes fafajok eltűntek, míg a környező erdőkből természetes úton több honos, illetve adventív faj telepedett be. Az egykori kertépítő bizonnyal azokra a kalábriai fenyőkre lenne a legbüszkébb, amelyek hazánkban egyedül itt találhatók. Szépen fejlett példányai láthatók még a platánoknak, a fekete diónak, a keleti ostorfának, a fehér és a fekete nyárnak, a különböző hárs- és juharfajoknak, a bükknek, a kocsánytalan tölgynek, a mocsári tölgynek, a gledícsiának, a jegenyefenyőnek, a duglászfenyőnek és a feketefenyőnek. Nagyon mutatósak a park tavának szigetein álló öreg mocsárciprusok és a parkot átszelő gyalogút melletti "palánkos" törzsű jegenyenyárak. A park mesterségesen átalakított tavának felső végénél az öreg fehér nyárakon és kocsánytalan tölgyeken évtizedes szürke gém-telep található. Romantikus, sőt vadregényes a parknak ez az elvadult része. A nagyobb viharok több faóriást gyökerestől kifordítottak a felázott talajból, melyeknek felszínre került gyökérzete kiváló fészkelőhelyet kínál az ökörszemnek és a vörösbegynek. A még lábon álló öreg fákban fekete harkály, nagy tarkaharkály és zöld küllő költ. A fák kikorhadt nagyobb üregeit kék galamb és macskabagoly, a kisebb faodvakat széncinegék, kék cínegék, barátcinegék, nyaktekercsek, seregélyek és búbosbankák foglalják el. Az elvadult aljnövényzettel, csalánnak felvert park ideális költőhelye a rigóknak, a poszátáknak és a píntyféléknek. Madártani szempontból érdekes a holló itteni fészkelése, de legkülönösebb a királyka költése, mert ez az apró termetű madár kevés síkvidéki tűlevelű erdős vidékünkön fészkel. Az egykori természetes tó gazdag vízima dárvilága már a múlté, a kikotort, sziklákkal megerősített partvonalú tó, mesterséges szigeteivel és a szigetek között átívelő fahidakkal inkább a horgászok és a hétvégi kirándulók átlagigényét próbálja kielégíteni. A természet közelségét már inkább csak a látogatóktól táplálékot kolduló félvad tőkésrécék jelentik" meg az az egy-két pár vízityúk, amely ató északi felében levő bujább növényzetben leli meg létfeltételeit. Ha egy kezelt angol park látványában nem is, Kiss István szobrászművésznek a szabadban felállított szobraiban gyönyörködhet az idelátogató a Benyovszky-kúria bukszusgirlandokkal szegélyezett előkertjében. Felsőtengelic lehetett egykoron a Gindly család egyik első központja. A XVIII. században épült kis barokk kastélyt a XIX. század elején klasszicista stílusban átépítették. A Gindly család XIX. század végi kihalása után a Benyovszky családé lett a kastély. Ma alkotóház. A kastély parkja védett, számos növénykülönlegesség és ritka madárfaj megtalálható benne.